2016.07.
02. szombat
Rakamaz-Máriapócs
A
reggeli ébresztő brutális. Akkora erővel csap le az emberre, hogy
mozdulni sem mer. Fülemhez kapom a kezemet, mélyebbre vackolom
magamat a hálózsákban, de nem segít semmi. Remeg a föld, a
harangtorony, a madarak riadtan rebbenek a levegőbe. A mellemen, a
lábujjamon is hallom annak a k...a harangnak a zúgását. Nincs
mese, erre csak a halottak nem térnek észre. Még a süketeknek is
érezniük kell ezt zengést.
Így
indul a mai nap. Tán 150-et is ver a szívem, pedig nem tekerek
emelkedőnek. Nesze neked nyugalom! Ez jó kis stressz a való
világból!
Seti
még az este kitakarította az utánfutót, rendet csinált benne,
mert bizony vannak közöttünk rendetlenek is. Éjfélig is
eljátszott vele. Összepakolt cuccunkat most ebbe a tiszta
utánfutóba tudjuk bepakolni.
Reggeli,
reggeli torna után indulunk neki a leghosszabb távunknak. Vitya
ijesztget minket: ez durva nap lesz!
A
reggeli ébresztőnél durvább? Azt kétlem! Melegnek meleg van, de
alig lesz szintkülönbség. Én bízok magamban, párszor tekertem
már 100 kilométer fölött, 200 kilométer fölött is vagy
tizenötször és egyszer 300 kilométer fölött 1900 méter
szinttel. Ez utóbbi esetben persze nem kilenckor indultam útnak!
Azt
hiszem van közöttünk olyan, aki még nem tekert egy nap alatt
ennyit. Majd segítünk. Pontosabban Seti a Defenderrel. Az autó
oldalára homokrács is van feltéve, abban meg lehet kapaszkodni és
huzatja magát az ember.
Mai
utunk azért ilyen hosszú, mert meghívást kaptunk Kisvárdára.
(Otthon megnézve a térképet, most távolodunk el legjobban a
jelzett Mária Úttól.) Miért ez a kitérő? Az út támogatása és
népszerűsítése miatt.
Lassan
morzsoljuk a kilométereket. Enyhe szembe szél is van, amit én
kevésbé érzékelek. Tűz a nap, semmi árnyék az úton.
Kisvárda
előtt találkozunk kisvárdai kerékpárosokkal, elénk jöttek,
kísérnek minket. Pipec versenybringák, egyen mez. Amatőr
versenyzők, de látszik rajtuk, komolyan veszik az edzéseket.
Kisvárdára
rendőri kísérettel érkezünk meg, a főtéren fogadnak minket.
Érkezésünk idején mazsorett és fúvószenekari verseny is van a
városban.
Nagyon
tetszik Kisvárda központja. Szép, gondozott, ízléses.
A
szokásos köszöntés, evés és ivás után indulunk tovább. A
kisvárdai bringások még kísérnek minket Nyírkarászig.
Nyírkarász előtt pár bringás meglép, én is megeredek utánuk,
sikerül egy jót nyomni. Nyírkarászon vendégek vagyunk egy jó,
házi készítésű fagyira.
Ezen
a környéken még nem jártam, jó érzés hazánk egy újabb,
általam nem látott területéből ízelítőt kapni.
Máriapócs
előtt ismét rendőri kíséretet kapunk, a máriapócsi
zarándokházig kísérnek minket.
Máriapócs
világszerte ismert. Hírnevét a Görög Katolikus Kegytemplomnak
köszönheti.
Rajtunk
kívül is sokan vannak. Szállásunk az épület tetőterében, egy
hosszú szobában. A hetek óta tartó meleg az egész épületet
átmelegítette, a tetőtérről nem is beszélve. A lőrésszerű
ablakok tárva, de alig érezni légmozgást.
A
hosszú szoba
Nagyon
finom vacsorát kapunk, előtte szíverősítőt a helyi
különlegességből. (A nevét sajnos elfelejtettem.)
Mint
minden étkezés előtt és után, most is imát mondunk. Ezen a
zarándokúton igazán megtehetjük, megköszönhetjük azt az ételt
és italt, amit kapunk, mert mi résztvevők szinte semmit se teszünk
érte.
Otthon,
étteremben mondhatjuk: megdolgoztam érte, megkaptam a fizetésemet,
abból veszem meg a betevőt.
Vacsora
után ismét megbeszélés, mint minden este, most a megbeszélésen
részt vesz Kocsis Fülöp metropolita is. Érdekes történeteket
mesél Máriapócsról.
Táv: 109 kilométer
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése