2016.07. 03 vasárnap
Máriapócs-Tasnád
Tegnap este megindult a légmozgás. Nem miattunk és a vacsorától! Súlyos fellegeket kergetve feltámadt a szél. Eleredt az eső is.
Most is esik, talán reggeli után kitisztul.
Reggeli után még mindig esik. Szemben a templom, a toronyba a villám belevág, nagy csattanás. Csipiszék most lépnek ki a templomajtón, össze is rezzennek.
Hivatalosak vagyunk egy különleges misére, a pádre tartja a fatemplomban. Mire odaérünk átáznak a cipőink. Lehűlt a levegő, remélhetőleg nem lesz beteg senki. Atyánk megnyugtat, kicsi rá az esély, minden nap megfelelő mennyiségben fogyasztottunk vitamint és az Úr is azt akarja, minden rendben legyen a zarándokúton. Ez mindenkit megnyugtat és nem is leszünk betegek! (Az egyik lombrágó beteg lesz, de ő most nincs is itt. Nem hallotta az Atyát!)
Mire vége a misének, kezd tisztulni az ég, a gyülekező alatt csak szemetel, indulásnál már érezni a nap erőlködését, a következő településnél már üvegházban érezzük magunkat.
Rendőri kísérettel hagyjuk el Máriapócsot. A kíséret a határig megmarad. Ennyire kint akarnak tudni minket az országból?
Míg a határhoz érünk, szinte minden településen megállunk. Mekkora különbség van a két héttel ezelőtt látott osztrák falvak és a most látott magyar falvak között! Az osztrák és egyéb nyugati meg északi, meg déli kapitalisták már rég összelopták maguknak a nagy zsét, most már vagy száz éve hagynak a polgároknak is valamit. Itt még nem volt rá elég a 25-26 év! Pedig már jó lenne befejezni az emberek, vállalkozások ilyen iszonyatos mértékű megfejését és nagyon jó szemmel nézné a nép, ha politikusaink, befolyásos vezéreink becsületes útra térnének. Jelen esetben csak annyiban bízik egy egyszerű halandó, hogy a vég eljöttével a korrupt lelkek mindkét végükön meg lesznek gyújtva, de nem égnek el kétszeres gyorsasággal. (Szenvedjenek már egy kicsit!)
(Ki szelet vet, vihart arat. Nem akarok szelet vetni, de vágyom egy nyugodt, kiszámítható életre. Mint ígértem, a zarándok gondolatait megosztom. A gondolat nem büntethető! De adóköteles lesz!)
Nyírbátorban a takarékpénztárral szembeni kis parkban állunk meg. Most egy romániai tévés stáb kísér minket. A riportok után kapok a fekvőmre egy kis távirányítású kamerát, szeretnének menet közben is felvételeket készíteni. Ám legyen!
Terem környékére érünk, fekete fellegek kezdenek úszni utánunk. Picit gyorsítunk a tempón, így érkezünk meg Vállajba a határ átlépése előtt. Itt még fogadnak minket, közben elered az eső. No, nem nagyon, csak annyira, hogy az autókról, kerékpárokról lemossa a port, a maradék sarat. Ezt már ne vigyük át Romániába, ne adjunk több Magyar Földet külföldre!
Én csak itt veszem észre, Tibor térdén jókora seb van.
Még tegnap történt! Rakamaz és Csúr között egy kerékpárútnak nevezett életveszélyes valamin kellett tekernünk. Ez a kerékpárút keskeny, lépcsősen töredezett, fűvel feltört, oldalról bokrok, ágak hajolnak be. Sok helyen a széle nem látszódik a gaztól. Arra jó ez a valami, hogy tök részegen a kerékpárba kapaszkodva elbotorkál az ember. Inkább itt essen el valami beszakadásban, ne egy autó üsse el. Így legalább a baleseti statisztika lesz jobb! Egyszerűen szánalmas ez a szakasz. És még milyen sok ilyen van az országban. Tibor biciklijét egy kátyú megdobta és elesett. Egy másik baleset is történt, de ennél szerencsére csak anyagi kár keletkezett. Mókica kölcsön biciklije dobta be a törülközőt. Valószínűleg az egyik nagyobb akadály csapott oda a hátsókeréknek és tört ki egymás után több küllő, leblokkolva a kereket. Valószínűleg egy gyakorlatlanabb kerékpáros hatalmasat esik!
Én már kitaláltam régen, hogyan kéne felelősségre vonni az illetékeseket. Vaskerekű talicskában kéne futólépésben egymást tologatniuk ezeken a kerékpárutakon reggeltől estig. Garantálom, már másnap megkezdődnének a helyreállítási munkák! (Természetesen ez is egy zarándok gondolata, de nem találna csukott fülekre!)
Vállajban megnézzük a templomot. A templom meglepően nagy és szép!
Vállaj temploma
A határ átlépése után már nem esik. A kötelező és hosszan elnyúló formaságok elintézése után a rég várt félelmetes román utak rabjaivá válunk.
Gyors szemrevételezés után itt még nincs nagy különbség, félretéve a nálunk már alig-alig látható lókakit. A házak 50-60 évesek, felújítási munkák csak nyomokban, mint nálunk egy szegényebb faluban.
Az első román (magyar) házak egyike
Nagykárolyban állítólag várnak minket. Mi megállunk és várunk. Pénzt váltunk, várunk. A várásból még több várás lenne, így tovább állunk. Talán félő velünk találkozni? Magyarázat van, de nevetséges!
Amit mindannyian megdöbbenve látunk, a sok kóbor kutya!
Irány Tasnád, a kerékpáros szemmel nézve sivár, egyenes területen. Mezőgazdasági szemmel nézve príma, gazdagon termő. A sík terület kedvez a szélnek, ellenállás nélkül kapjuk az arcunkba.
Tasnád egy izzasztó emelkedővel fogad, dombtetőn a templomnál fogadnak minket. A fogadtatás nagyon kedves, szeretettel teli!
A templom szépen felújítva, de szemben a tömbházak kevésbé vonzók!
A templomtól legurulunk a mai befutónkhoz, éjszakai szállásunkhoz. Szállásunk a tasnádi szeretet szolgálat épületében van. Tapssal és itt is nagy szeretettel fogadnak minket. Alig kászálódunk le a nyeregből, térünk magunkhoz, már hozzák is a koccintásnyi pálinkát. A koccintásnyi itt egy koccintásnyit jelent, a föld többi más helyén ez valahol fél deci és egy deci között lehet. Üres gyomorra ez parádésan alapoz! Rögtön nem iszunk meg mindent, marad az asztalra is.
Félreértés ne legyen, ez nem bor
Ez a cseppnyi mennyiség 4-5 főre van méretezve. Háááát?
A vacsora az valami nagyon ízletes, az egész társaság degeszre tömi magát.
A pádre szavai nem lettek a pusztába kiáltva! ,,Szeresd felebarátodat, mint magadat” Ahogy nézem az asztal mellett ülőket, mindenki szereti a másikat. Egymást kínáljuk a kancsóval. Vitya is enged a szép szónak, az ismét kezdődő torokfájását csillapítja.
A futók nagyon fáradtan érnek célba. Ez a negyedik nap, mikor 70 kilométer fölött kell teljesíteni és nincs pihenőnap! Nagyon durva! Ha valamelyikünk tudna ennyit futni egy nap alatt, biztosan beállna segíteni, támogatni őket. De hol vagyunk ettől?
A kerékpáros kísérőknek is fárasztóbbak a napi távok, mint nekünk. Figyelik az útvonalat, a GPS-be táplált nyomvonalat kell követniük. Figyelni kell az útra, kátyúkra, forgalomra, időben szólni a futóknak mikor letérés van. Biztosítani kell a frissítőket, ha fogytán van, akkor pótolni kell. Sokkal több időt töltenek nyeregben, mint mi, ez a lassú tekerés az ember fenekét is jobban megviseli. Bandi az állandó kísérő, a másik kísérő időnként változik.
A két futó és középen Bandi
(Pár fényképet egy kedves ismerősömtől kölcsönöztem. Köszönöm szépen a lehetőséget Szilvinek.)
Bandi nagyon hasonlít a két futóhoz, Frank Tiborhoz és Veress Bélához. Nem kér, csak ad!
A mai este lazulós nekünk, a futóknak sebnyalogatós. Nagyon szorítunk értük!
A nap további részében komoly beszélgetések bontakoznak ki. Vannak hangosabb, tréfásabb beszélgetések és vannak komoly, mély érzelmeket felkavaró beszélgetések is. Mindenki megtalálja a helyét, a célsátortól kezdve az étkezőn át, a Defender tetejéig. Mindenhol van valaki közülünk. Most érik össze igazán a társaság, mint eperfa hordóban a törkölypálinka.
Kis csoportokban beszélgetve
Táv: 75 kilométer
Villámcsapás: Amikor belevágott a villám a toronyba, akkor mi még a másik toronyban jártunk. Az esőtől rándultunk össze mert k..va hideg volt és ütött mint a puskagolyó. :D (Csipisz)
VálaszTörlés