Tizedik nap

2016.06. 27. hétfő

Budapest-Máriabesnyő

Erről a napról számolt be leghangosabban a média.

Erdő Péter bíboros fogad minket a Budai várban, a Prímási Palotában. Ünnepi köszöntő, fényképezés. Innen nyomulunk a Szent István Bazilikához. Ez a pesti csoportos tekerés is fárasztó. Percenkénti indulás és megállás. Időnként azt hisszük, sose lesz vége. Saját túrák esetén kerülöm Budapestet és a nagyvárosokat. Nagyvárosokat csak tényleges cél esetén iktatok be. Nem hiányzik a sok negatív benyomás. Lárma, füst, rossz kerékpárutak, nagy forgalom, figyelmetlenség, sok ideges, frusztrált ember, indulás és megállás percenként. Még egy rendes kocsma sincs, aminek a kerítéséhez lehetne támasztani a bringát. Milyen hely az ilyen?

Ilyen körülmények között vagyunk. Azért elindulunk és órákon keresztül csak vergődünk ki Budapestről.

Ez a budapesti katyvasz meg is zavarja az agyamat, érzéseimet a fent említettek töltik ki.

Megváltást egy sajnálatos defekt hoz, szerencsémre nem én kaptam. (Rekun egy hátsó defektet javítani megint nem tartozik a kedvenceim közé.)

A futók szeme, kedvenc kísérőjük, Szilvi kapja ezt a rossz ajándékot. Tőlünk kilométerekkel lemaradva kényszerül megállásra. Érte megyek vissza szerszámokkal, folttal, tartalék belsővel. A hibát sikerül orvosolni, örülök, hogy hasznára lehettem a csapatnak, segíthettem valamiben. Innen jó ideig ketten megyünk Szilvivel, sokat tudunk beszélgetni, de nem eleget.

Kedves, aranyos teremtés, nagyon fogékony az ezotériára.

Azt mondja, érezte, hogy valami rossz fog történni.

Megnyugtatom, egy defekt nem is olyan rossz dolog. Szinte minden túrán megesik, hozzá kell szokni és gyorsan orvosolni a hibát. Persze ezt először meg is kell tanulni. Mindennel így van az ember. Egy ismeretlen valami gondot okozhat. Meg kell tanulni kezelni. Mennyi ismeretlen dolog van a világon egy csecsemőnek, egy kisgyereknek? Ők ügyesebben kezelik ezeket a helyzeteket.

Mi felnőttek már elszoktunk tőle, rutinból cselekszünk, és egyre jobban tartunk a számunkra ismeretlen dolgoktól. Elfelejtünk tanulni, elfelejtünk problémát megoldani. Úgy látom, ez már egyre fiatalabb korban bekövetkezik!

Mogyoród határában járunk már, a Hungaroring mellett gurulunk le a dombról. Szilvi GPS-e be van lassulva, csak a domb alján mutatja, hogy pár kilométerrel feljebb el kellett volna fordulnunk jobbra. Szegénykém nagyon dühös, de feleslegesen. Visszatekerünk. Jó kondiban van, úgy otthagy, csak lesek. A domb tetején kikiabálja magát. A seregélyek eddig nyugodtan csipegették az érő cseresznyét, meggyet, most ijedt csapatuk pár pillanat alatt sűrű felhőt alkot az égen.

Szó kerül az esti szállásunkról is.

Kérdezi: hol aludtam.?

Igen, ez érdekes volt. Az első emeltre irányítottak, ott az egyik 8 ágyas szobában lesz a helyem. A szobába belépve nem éreztem azt barátságosnak. Egy jobb oldali ágy az ablak mellett  nyerte meg a tetszésemet, a többi szinte eltaszított magától. Ott aludtam egyedül abban a szobában. Mások is nehezen találták meg a helyüket.

Mint kiderült, Szilvi egy szinttel lejjebb, pont alattam aludt. Nyugtalanul, rossz álmokkal gyötörve, szellemeket látva. Reggel felkelve úgy érezte, egy rossz szellem meg is szállta. A defektet, az eltévedést is a rossz ómennek tudja be.

A lényeg, estére sikerült kiadni magából az összes rosszat. Kitekerte magából, kikiabálta magából és a futókat utolérve meg is nyugodott.

A két futó teljesítménye, emberi kitartása, közvetlensége jó hatással van az egész csapatra. Példaképek! Ha nem látom, és nem tapasztalom testközelből ezt a teljesítményt, tán el sem hiszem. Ez a teljesítmény hit kérdése, egyéni adottság és természetesen sok edzés kell hozzá.

Most én is csatlakozom a futókhoz, követem őket és szívesen segítenék, ha tudnék. Csak azzal tudok segíteni, ha beszélek. Akkor beszélek.

Egy újabb élményben van részem. Ma érik el az 500. kilométerüket a Mária Maratonon. 

                                                                 Ünneplés, az 500. kilométer
Atya világ! 10 év alatt nem futottam ennyit! Nagyszerű pillanat ez a pár perces ünneplés. Sose felejtem el. Ezt a szívemben fogom őrizni. Úgy érzem, ez erőt ad a későbbiekben mikor szükségem lesz a kitartásra.

Máriabesnyőre a futókkal együtt érünk be. A futókat éljenzik, nekik jár a dicsőítés, de milyen jó a dicsőségükből részesülni!

                                                                          Máriabesnyői befutónk

Itt Máriabesnyőn derül ki - és ezt Seti tanár úr bizonyítja be-, hogy nem tudunk biciklizni. (Én sose állítottam, hogy tudok, csak szeretek.)

2 csapatra oszlunk. A jobb csapatba kerülök! A lelkesebbek vagyunk, de amatőrök.

Verseny közben néha csalunk és a bírókat is megvesztegetjük, így sikerül dobogós helyezést elérnünk, a másodikak leszünk. (Én rosszabbra számítottam.)

Ügyességi feladatokat hajtunk végre. Bólyák kerülése kívülről, belülről. Kis sugárban megfordulni. Egy reku számára teljesen alkalmatlan a pálya, így átnyergelek egy diótörőre. (A rekusok hívják így a hagyományos biciklit.) Több, mint két éve csak fekvőbringával közlekedem, hát érdekes móka ez számomra.

Legalább nem esem el, (azonnal) mint ahogy mögöttem most Walter és zúzza le Csipisz Giant montiját! Álló helyzetben is lehet esni! Majdnem leamortizált egy montit! Pont itt kellett kipróbálnia az SPD pedált. (Azóta is tart az SPD-től. Pedig tök jó dolog!) Így születnek a jó barátságok!

Majdnem elsők leszünk a versenyen, ennek ellenére kapunk büntető feladatot. Az első arra alkalmas helyen be kell mutatnunk a tánctudásunkat Dr Alban: Sing Hallelujah című számára. Egy fogorvos írta és adta elő pár évvel ezelőtt. Jó zene, sokszor hallottam már. (Azta k...a! - Fut ár rajtam.)

Mivel a csapatunkban van egy nagyon csinos, szemrevaló menyecske, a koreográfiát és annak betanítását rábízzuk. Azt is megengedjük, hogy majd az első sorban táncoljon, mi meg hátul ellébecolunk. A ritmusérzékemről annyit, mikor azt hiszem, rontok, pont akkor lépek jól.

Remélem a feladat végrehajtására valami eldugott kis faluban kerül majd sor.

Táv: 46 kilométer

Térkép