2016.06.
25 szombat
Bodajk-Tatabánya
Itt
Bodajkon találkozunk egy új társunkkal. Móri fiatalasszony.
Kedves, csendes, csinos, két gyerekes anyuka. Ő kifejezetten a
kihívás miatt csatlakozik hozzánk. Nincs tapasztalata több napos
kerékpártúrában, de több napos gyalogos, hegymászó túrákban
annál járatosabb. Hej, de mennék én is a hegyekbe hetekre! Jó
lenne annyi szabadidővel rendelkezni, na meg anyagi javakkal, főleg
egészséggel, hogy annyit mehessek, amennyit szeretnék. Nagyon nagy
vágyam, álmom ez!
Bodajki
indulásunk után gyorsan letérünk egy sáros útra, mert Mór felé
a 81-es főút nagyon forgalmas, a túravezetőnk ezt nem vállalta
be ekkora csapattal. Ez érthető, mindannyiunkért felel.
Móron,
már közel 7 kilométert megtéve fogadnak is minket. Hatalmas
tempót diktálunk!
Ismét
vannak kísérőink, oroszlányi bringások. Tatabánya, Oroszlány
és sok környékbeli település a szénbányászatnak köszönhette
felvirágzását az előző rendszerben. Kísérőink is a bányában,
a bányának dolgoztak. Ők szervezték le, hogy a Majki Bányászati
Múzeumot is megnézhessük ma, de addig még hátra van pár
kilométer.
Pusztavámon
a templom megnézése után a Német Nemzetiségi Néprajzi
Kiállítást is megnézzük. Már hányszor elmentem mellette, de
nem álltam meg.
Egy
élet is kevés lenne ahhoz, hogy az ember mindent megnézzen, amit
szeretne. Minél többet látok és tudok, annál tisztább számomra,
mennyire keveset láttam és keveset tudok. Igen, mondhatom
nyugodtan, izgatott a lelkem az új látnivalókért, számomra kevés
az, amit a szabadságom alatt, vagy hétvégén egy-egy nap alatt
láthatok. A heti -40?- órányi munka után, ami marad szabadidő,
az kevés! Felteszem azt a kérdést is, tényleg 40 óra az a 40
óra? Ebben is mennyire meg vagyunk hülyítve!
Szeretném
megkérdezni azt is, mikor szakítsunk időt a testi-lelki egészség
megőrzésére úgy, hogy azt ne vegyük el hozzátartozóinktól?
,,Boldogok
a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”
,,Szaporodjatok
és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok
birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain,
és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon”
Ez
az utolsó idézet érdekes számomra. Az biztos, sokasodtunk,
betöltöttük a földet, birodalmunk alá hajtottunk már mindent a
földön. Sőt, már mi, sokan embertársaimmal együtt is erre a
sorsra jutottunk! Köszönhetjük ezt szintén embertársainknak!
Oroszlányt
elhagyva gyorsan elérjük a Majki Bányászati Múzeumot. Itt is
olyan látnivalót kapunk, ami átlagemberek számára már-már
misztikus. A föld mélye kincseket, gazdagságot, régebben az
emberek számára rémisztő szörnyeket is rejtett. Egy titokzatos
ismeretlen világ. Ebbe kapunk most betekintést. Aki kalauzol minket
ebbe a világba, élete egy részét itt élte le. Órákig tudná
mondani az izgalmas történeteket, érdekességeket a gépekről, a
bányászatról.
Frontfejtő
A
majki kamalduli remeteség csak pár perc gurulás kerékpárral. Itt
ismét fogadnak minket!
Lilahagymás
zsíroskenyérrel és mentás limonádéval várnak minket. Ez az
egyszerű, de a régi emberek számára napi betevő milyen finom tud
lenni. A lombrágók kivételével mindannyian jót falatozunk. A
mentás üdítő ebben a nagy hőségben pazar innivaló! Feldobja a
társaságot és még páran részesülünk egy további
érdekességben.
Itt,
a majki remeteség területén kereszteződik két Szent György
vonal. Az állítólagos ponton megállunk, elidőzünk egy keveset.
A ponton állva én nem érzek semmit, de mikor elmegyek onnan, akkor
érzek valami változást. Ismét visszamennék, mert ott jobb volt.
Majd legközelebb!
Majki
pihenő
A
mai napra jut még egy szép fogadtatás Vértessomlón. A mai rövid
táv ellenére, de a bőséges látnivalónak köszönhetően nagyon
kicsúszunk az időből. Vértessomlóra több órás késéssel
érkezünk, de a helyiek kitartanak és várnak ebben a rekkenő
hőségben, ráadásul népviseletben. Biztosan nem fáznak.
Sok
ember számára felfoghatatlan, mi viszi rá embertársát, hogy
órákig várjon olyanokra, akiket életében nem látott. Nem tud
róla semmit. Egyszerű a magyarázat. Sok ember, sok különböző
szemlélet, felfogás, elhivatottság. A sokban van sok egyezés és
ezek megtalálják egymást.
Mint
írtam, június 25. van. Ma érünk Tatabányára, ahol lakom. Ma van
a szülinapom. Nem érzem különlegességnek a szülinapokat. A mait
sem. Különlegességnek ezt az egész utat, a Mária Maratont érzem.
Ezt az egész utat kezelem ajándéknak. Ajándéknak szülinapomra,
ajándéknak pár írásomért.
Tatabánya
közelít! Persze, hogy jártam már arra, amerről közelítjük a
várost! Lassan, óvatosan, lopakodva. Szinte titokban. A lehető
legkisebb forgalmú és leghosszabb útvonalon, ahol még látnivaló
sincs. Ez a tatabányai megérkezés bánt. Nagyon bánt. A tizenkettes, tizenegyes akna, Bohóc tér felől osonunk a sportpálya felé. Fogadtatásunk
is olyan, mint az osonó megérkezésünk. Alig tud róla valaki.
Bánt a dolog.
Tudtommal
Bencsik János képviselő, a Mária út egyik megálmodója, anno Tatabánya polgármestere volt. Nagyobb is lehetett volna a
hacacáré! Tatbánya ráadásul megyeszékhely!
Szomorú
ez nekem! A családom legalább eljött és tapsolva fogadnak.
Még
megvárom a futók beérkezését, elbúcsúzom a többiektől és az
éjszakát otthon a saját ágyamban töltöm.
Táv: 45 kilométer
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése